A legjobb nyolc között vagyunk már. Mi sem jelzi ezt jobban a Hollandia-Brazília csúcsrangadónál. Úgy gondolom, aki ezen a mérkőzésen tovvábmegy, döntős lesz. Ez az ág lényegesen "könnyebb", mint a másik. Tippelni sem nagyon tudok, talán a hollandokat jobbnak tartom, a brazilokat meg esélyesebbnek. A kulcsemberek teljesítménye lesz a döntő. Amelyik csapatban az jobb lesz ott van a négy között.
Robinho lesz a nyerőember?
Este Uruguay-Ghána. Ez nekem olyan hosszabításos szagú. Ami nem baj, ha 4-4 lesz a rendes játékidőben. Ghána ha az USA elleni támadójátékot hozza nem fogunk unatkozni, az uruknak meg klasszis csatáraik vannak, úgyhogy minden adott a gólparádéhoz. Nyílván a taktika nagyobb szerepet fog kapni ezért is inkább annyira nem élem bele magam az előbbiekbe. Ghána lehet az első afrikai a négy között és ezzel ilyen rekordokat döntene meg. Uruguay-nak nem jelentene semmiféle rekordot a négy közé jutás, hiszen kétszeres világbajnokok. Ezt most sem tartják elképzelhetetlennek az ott élők. Erről egy igazi uruguaya beszél itt és emitt. Mi tagadás én sem tartom elképzelhetetlennek, hogy döntősek legyenek.
Jó szurkolást!

Ha a dél-amerikaiak aranyérmet szereznek, Asunción utcáin futkározva fogja kifejezni örömét, csupán nemzeti színű testfestést viselve. Ehhez legelőször a spanyolok elleni negyeddöntőt kellene sikerrel megvívni. Az biztos, hogy Larissa ott lesz a lelátón, és nem csendben fogja végigülni a meccset. Ha pedig éppen nem szurkol, lelkiismeretesen készül a nagy futásra.
nkült a meccs, de az eredményen ő sem változtatott. Lehetősége azért lett volna, a hosszabbításaban meccslabdát szórakozott el. A második fordulóban Brazília várt rájuk, a cseppet sem barátságos összecsapáson a dél-amerikaiak egy Luis Fabianóval jobbak voltak, aki két góljával továbblőtte Brazíliát. Betalált még Elano és Drogba is, mégis Kaká lett a végjáték főszereplője. Villámgyorsan begyűjtött két sárgát, így Elefántcsontpart emberelőnyben fejezte be a meccset. Ez elsősorban a szerencsélen francia bírónak köszönhető, ugyanis semmi lapot érőt nem követett el. Az utolsó körben lényegében már kiesettként Észak-Koreával találkoztak. Ahhoz, hogy esélyük legyen, legalább 6-7 góllal meg kellett volna verniük az ázsiaiakat, és még ez sem lett volna elég, kellett volna a portugálok botlása is. Egyik sem jött be, így maradt a harmadik hely a csoportban, de semmiképpen nem kell szégyenkezniük. A Jabulani értékelése: 4
is simán, de sikerült megszerezni a győzelmet. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a csoportok első körét figyelembe véve ez több mint elég. Mivel Anglia nem tudta legyőzni az USA-t, azonnal lépéselőnybe kerültek, és ha sikerült volna felülkerekedniük az amerikaiakon, az utolsó forduló eredményétől függetlenül továbbmentek volna. A félidőben kettővel vezettek, ehhez képest óriási csalódás volt, hogy a végén bírói segítséggel tudták megőrizni az egyik pontot (2-2). A harmadik körben Angliának nagyon kellett a győzelem, amit egy felejthető meccsen meg is szereztek. Ezek a percek hozták a VB addigi legfeszületebb pillanatait. A lefújás pillanatában még továbbjutónak érezhették magukat, de Donovan a hosszabbításban megszerezte a győztes gól Algéria ellen. Ezzel a USA a csoport élére ugrott, Szlovénia pedig kiesett. Az amerikaiak ellni elszórakozott győzelem nagyon sokba került, ennek ellenére Szlovénia jó teljesítményt nyújtott, a Jabulani értékelése így gyenge 4-es.
na, hiszen két dögunalmas 0-0-val egy csapásra a 16 között találhatták volna magukat. A második meccs nagy részét emberhátrányban kellett lejátszaniuk, Behramit ugyanis ütésért kiállították. Tíz emberrel már nem működött olyan jól a gépezet, Chile megszerezte a vezetést: Benaglio rossz kifutása után Gonzaleznek csak az üres kapuba kellett fejelnie. A harmadik körben Honduras legyőzése után könnyen előfordulhatott volna, hogy három hatpontos csapat lesz, így nagy szerepe lehetett volna a gólaránynak. Ahol pedig gólt kell lőni, ott megáll a svájci tudomány. Egy gyalázatos meccsen tizenöt helyzet(ecske) is kevés volt egy nyomorult gól megszerzéséhez. A bravúros kezdés ellenére nem jutottak tovább, amiért csakis saját tehetetlenségüket okolhatják. A Jabulani értékelése így 3.
apta a nevét - megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Kis szerencsével megtarthatták volna az előnyt, de az összességében többet támadó Mexikó megérdemelten szerezte meg az egyik pontot. A következő körben Uruguay már nem kegyelmezett. Forlán vezetésével 3-0-ra lemosták vendéglátóikat, kijózanítva ezzel azokat a szurkolókat, akik komolyan gondolták, hogy a négy közé juthatnak. Az utolsó körben csak egy sokgólos győzelem segíthetett volna rajtuk. A szépségtapasz meglett a teljesen szétesett franciák ellen, de a 2-1 kevésnek bizonyult, a Bafana Bafana ezzel búcsúzott. Szégyent nem vallottak, de nem tudták megváltani a világot. A Jabulani értékelése így: 3
Szerbia várt rájuk, aki egy esetleges győzelemmel biztos továbbjutó, sőt akár csoportelső is lehetett volna. A feltételes mód meg is maradt, ugyanis Ausztrália három perc alatt több gólt lőtt, mint addig összesen. Meg is nyerték a meccset és most sajnálhatták igazás a németek elleni kezdést, ugyanis csak a rosszabb gólarányon múlt, hogy nem jutottak tovább. Ennek fényében a Jabulani értékelése: 4.
n azonban nagyon nehéz helyzetbe hozták az olaszokat. Vezetést szereztek, amit csak egy kamu tizenegyessel tudott egalizálni Iaquinta. Erre az eredményre már azok is felkapták a fejüket, akik korábban lesajnálták őket, bár tegyük hozzá, normál esetben az olasz C csapat is elintézte volna őket, ez persze nem menti fel Cannavaroékat. A harmadik forduló előtt így még a továbbjutásra is maradt esélyük. Paraguay legyőzése sem sikerült, de gólt sem kaptak, így három döntetlennel megelőzték az aktuális világbajnokot. A nemzetközi szinten teljesen ismeretlen játékosokból álló csapat vereség nélkül, mindössze két gólt kapva búcsúzott a világbajnokságtól. A Jabulani értékelése: 4.
meccsen szenvedtek vereséget. Előbb Lukovics állíttatta ki magát, majd Kuzmanovics egy teljesen felesleges és idióta kezezéssel elérte, hogy ami nem ment akcióból Asamoah Gyannak, megoldhassa büntetőből. A hátralévő néhány percben már csak annyit tudtak elérni, hogy ne legyen nagyobb a különbség. A második meccsen már sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak. Klose érdekes piros lapja után gyorsan meg is szerezték a vezetés, amit a lefújásig megőriztek. Ezzel a győzelemmel hirtelen a továbbjutás kapujában érezhették magukat. Nem kellett volna mást tenni, mint legyőzni az egypontos Ausztráliát. A győzelem, a jó játék és a továbbjutás is elmeradt, 1-2 és hazaút lett a vége. A döntő helyzetekben nem tudták átlépni saját árnyékukat, így a Jabulani értékelése sem lehet jobb 3-tól.
Utolsó kommentek