Nem tartozom a keményvonalas Michel Platini rajongók közé, de az általa elindított változtatások (számomra) izgalmasabbá tették az európai klubfutballt. A Bajnokok Ligája ugyanúgy lefutott ügy, mint korábban volt; a végére az Inter, a Barca, jobb éveiben a Bayern, és az angolok maradnak. Bárki megvillanhat a csoportkörben, egy hozzájuk képest kiscsapat is képes elhozni egy pontot Manchesterből, lehet győzni a San Siroban, megalázóan korán ki lehet ejteni a Madridot, de a legjobb nyolc között nagy csodák már nem történnek. A hozzánk hasonló szinten lévő országok hálásak lehetnek a franciának, hogy immár szociális alapon is be lehet jutni az elsőszámú európai kupa harmickettes mezőnyébe. Hogy mennyire nem vagyunk odavalók, az tavaly egyértelműen kiderült; még egy olasz vagy francia középcsapattal sem vesszük fel a versenyt, nem még az élmezőnnyel, de a bajnokok ágának bevezetése megteremtette a lehetőséget, hogy legalább a résztvevők fele azok közül kerüljön ki, akikről az egész sorozat a nevét kapta.
Utolsó kommentek