Egy régi klassikus...
...és az újabb attrakció. Már persze, ha az első nem volt elég.
Egy régi klassikus...
...és az újabb attrakció. Már persze, ha az első nem volt elég.
Dánia a portugálokat, a svédeket meg persze minket megelőzve, magabiztos teljesítménnyel jutott ki, érthető volt tehát a komoly elvárás. Nem az a típusú csapat, amelyik sokgólos győzelmeket arat, ellenben nagyon nehéz feltörni a védelmüket. Ezzel elsőként Hollandia próbálkozhatott, mégis Poulsennek sikerült. Az ő öngóljával valamint Kuyt találatával elvesztették az első meccset, de ez még belefért volna a csoport legjobbja ellen. A második kört ott kezdték, ahol az elsőt abbahagyták: Eto'o már a tizedik percben vezetést szerzett Kamerunnak. A gólt egyébként elképesztő védelmi hiba előzte meg. A dánok még időben ébredtek, összeszedték magukat és megfordították a meccset. Ezek után nem volt más dolguk, mint legyőzni Japánt. Hamar kiderült, hogy ez keményebb feladat, mint előzetesen gondolhattuk. Az ázsiaiak fél óra alatt lerendezték a dolgot, két remek szabadrúgással kiejtve Dániát. A vége 1-3 lett, Tomassonék pedig csomagolhattak. A két vereség és az utolsó körben mutatott játék miatt a Jabulani értékelése csak 2.
A VB 24. helyezettje: Dánia 3 1 0 2 3-6 3
Jabulanométer: 34%
Tegnap újabb várt rangadó jött össze. Most végre mindkét csapat megmutathatja mit tud komoly ellenfelével kezdeni. Demichelis azért összahozta azt egy mexikói gólt.
Délután Hollandia demonstrálja hogyan is kellett volna kivégezni a szlovákokat egy körrel hamarabb. Nehéz elképzelni, hogy csak egy gól lesz ezen a mérkőzésen. A győzelemhez ehhez hasonló pontos lövések szükségesek.
Ott a makkos!
Este újabb latin összecsapás, ezúttal tisztán a dél-amerikai fajtából. Jól hangzik. A selejtezőkön sima brazil sikerek születtek. Most sem nagyon kérdéses a kimenetel, valószínűleg azért jobban megfognak izzadni. A brazil gyerekek is ezt szeretnék, különben hiába rajzoltak. Több, mint 20 évvel ezelőtt érdekes dolgok történtek. Reméljük most sportszerűek lesznek. Akinek ezzel nem lett szimpatikus Chile, olvassa el ezt hátha meggondolja magát.
Jó szurkolást!
A tegnap történteket nem lehet szó nélkül hagyni. Két olyan gólt láthattunk, amit óriási tévedés volt megadni (az angolon lehet vitatkozni). Eddig úgy gondoltam, hogy nem kell ide a videóbíró. A játékot kezdetektől fogva így játszák eddig is így működött, ha nem is rendjén és így is fog. Minden játékos, edző, szurkoló tudja, hogy az emberi tévedések benne vannak a mérkőzések alatt. Ezt el kell fogadni, akinek nem tetszik ne álljon ki, menjen haza. Eddig is voltak olyan gólok, amiket nem kellett volna megadni, rosszul megítélt helyzetek. Na, de ami ezen a vébén történik már nekem is sok volt. Ez az írás a tegnapi meccseket nem számítva háborog, és egyet tudok vele érteni. Nem azért háborodtam fel, mert az ítéletek befolyásolták volna a mérkőzést mert ha megadják mindkettőt akkor is úgy gondolom, hogy a németek 4-2-re nyernek az argentinok meg 3-2-re. A felháborító az, hogy ekkora nyílvánvaló dolgokat, hogy nem lehet észrevenni. Nem egyértelmű, hogy vagy 30 centivel bent volt a labda vagy a méteres les? Szóval valamit lépnie kell a FIFA-nak.A maradék meccsekre Kassai Viktorokat akarok látni.
Elmúltak már azok az idők, mikor a görögök meg tudtak élni bravúros EB győzelmükből. Tudtuk ezt a kezdés előtt is, de Rehhagel fiai már az első meccsen eloszlattak midenk kétséget. Kiesésük főként annak köszönhető, hogy sima vereséget szenvedtek Dél-Koreától. Nigéria legyőzése után még felcsillant a remény, de az utolsó körben Argentína ellen kellett volna kiharcolni a továbbjutást. Maradona sem Tévezt, sem Higuaint nem küldte pályára. Nem elsősorban e miatt, de skáig így sem tudták feltörni a görög falat. Ez nem jelenti azt, hogy a hellének bármi értékelhetőt nyújtottak volna. Úgy tűnt, mintha egy kényelmes 0-0-val továbbmennének, pedig ez az argntínokra volt igaz. Hogy mégse legyen ennyi, arról Demichelis és Maradona legnagyobb haveja, Palermo gondoskodott. Görögország semmi maradnadó nem alkotott, így a Jabulani értékelése egy győzelmük ellenére sen lehet jobb 2-nél.
A VB 25. helyezettje: Görögország 3 1 0 2 2-5 3
Jabulanométer: 34%
A meccs közben és a szünetben tanulhatta meg a nyelvet.
Reméljük.
A 2006-os döntő résztvevői már otthon nyalogatják sebeiket, a 2002-es főszereplők még a porondon, sőt nem is tűnnek olyannak, akik nem akarják megvárni az utolsó hetet. A következő körben már össze is jöhet a német-argentín, ehhez persze még le kell gyűrni Mexikót. Ha sikerül, jöhet az igazi erőpróba. Ha a németek úgy támadnak, mint ma délután, a Demichelis-szel felálló védelem gondban lehet, persze ott a németeknek sokkal többet fognak a védekezéssel foglalkozni mint most. De hagyjuk is, előbb meg kell verni Mexikót.
És hogy a címre is visszautaljunk: egy kis olvasmány a félidőre, M1-es szakértők helyett. Lapozás után Mészáros Sándor írása.
Tegnap már említettem, hogy Európán kívül nem terem babér a kontinens csapatainak. Ezen a tornán az egész amerikai földrész remekül teljesít. Ez nagyrészt szerintem az ő oldalukról nézve a rendkívül szerencsés sorsolásnak is köszönhető. A 16 között mindössze egy Chile-Brazília mérkőzésre kerül sor míg a 6 európai csapat egymással játszik. Az Nso-n itt egy cikk, ami éghajlati, gazdasági, társadalmi okokra vezeti vissza a gyenge európai szereplést. Vannak benne érdekes dologok, de úgy gondolom, hogy ez csak egy szépen megkreált kifogás. Fárasztó volt ez a szezon is mindenkinek, egyes csapatoknak csak púp volt a hátán ez a vébé szereplés míg másoknak kiváltság. Nem hiszem, hogy ezeknek a komolyan túlfizetett sztároknak gondot okozna egy 0-10 fokos nagyon hideg tél, amikor Európában ettől jóval keményebb idők vannak. Jó, de a braziloknál és az argentinoknál meg a többi szomszédjuknál ilyenkor tél van. Még jó, hogy a húzóembereik szintén Európában játszanak. Na, de ők ott nőttek fel. Te meg azért vagy profi, azért kapsz annyi pénzt, hogy többek között ilyenek se jelentsenek gondot. Rendben, de azért az már nem emberi, hogy 1500 méteres tengerszint feletti magasságban kell játszani. Igaz, nem mindegy. Hollandia -200 méteren van, meg is látszik a teljesítményükön. Tudod mi a nem emberi? Az, hogy a dél-amerikai selejtezőkön mindenki játszott Bolíviában 3,5 ezer méteres magasságban. Az embert próbáló ám. Próbálj csak meg egy eröltett sétát tenni La Paz-ban. Senki nem picsogott a FIFA-n kívül. Bolívia hatot küldött Argentínának, Brazíliát kettő egyre verte, Paraguay-t két góllal verte, ikszelt Uruguay-al és mindössze csak Chile tudott ott nyerni a vébé résztvevők közül. Mindez akkora előny volt Bolíviának, hogy óriási harcban megszerezték az utolsó előtti helyet. A kifogásokat lehetne a végtelenségig sorolni és akkor a labdáról vagy a videóbíróról nem is szóltam, de ahelyett inkább játszani kéne, tiszteségesen odatenni magunkat a pályán. Ugye franciák? Ugye olaszok?Ugye angolok?
Az olaszok a mélyrepülésben lévő Juventusra épülő csapatukkal érkeztek Dél-Afrikába. Lippi soha nem csinált titkot abból, hogy a rutinban hisz, nem lesz itt fiatlaítás. Az olasz közvéleménynek ez soha nem szúrta a szemét, sőt sokan a csapatba követeltél Del Piero-t és Tottit is. Az előzetes várakozások alapján a Paraguay elleni meccs könnyen a csoportgyőzelemről is dönthetett volna. Volna. Cannavaro első, de kroántsem utolsó komoly hibája után Alcaraz megszerezte a vezetést. Buffont a szünetben sérülés miatt le kellett cserélni, mint később kiderült, számára itt be is fejeződött a világbajnokság. De Rossi mentette meg az olaszok becsületét (1-1). A következő körben már ő is kevés volt. Mivel Új-Zéland ellen is csak ezt az eredményt tudták megismételni, kezdhettek aggódni.Az a szép a VB-ben, hogy még így sem volt veszve semmi, mindössze Szlovákiát kellett volna megverniük. A mérközés nagy részében a szlovákok sikeresen őrizték a Vittek által megszerzett vezetést. Az olasz ellentámadások teljesen hatástalanok voltak, olyannyira, hogy északi szomszédaink meg is duplázták az előnyt. Ami innentől következett, az végre már emlékeztetett egy világbajnokságra. Di Natale hozta vissza a reményt, de Kopúnek néhány perccel később válaszolt. A hosszabbításban Quagliarella is betalált, az olaszoknak még ekkor is volt esélyük, ugyanis egy döntetlen esetén több lőtt góllal (!) előzték volna meg Új-Zélandot. Maradt a vereség, így a világbajnok győzelem nélkül, csoportutolsóként búcsúzott. Ezzel még a franciákat is alúlmúlták, hiszen tőlünk nem is számítottunk eredményre, de az olaszokat legrosszabb eseteben is a nyolc közé vártuk. A Jabulani értékelése: 1, nem is lehet vitás.
A VB 26. helyezettje: Olaszország 3 0 2 1 4-5 2
Jabulanométer: 34%
Bede Márton: Carragher úr, a holnapi edzésen végre összeszedi minden bátorságát, és megmondja Capello úrnak, hogy Ön nagyon szívesen leugrik az ötödik emeletről, ha ezzel a feladattal bízzák meg, ám fizikai és mentális állapota egyaránt lehetetlenné teszi, hogy a földszintről ugorjon fel az ötödikre?
Jamie Carragher: Nem.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!
A szupersasok számára úgy kezdődött a világbajnokság, amiért nem sokan irigyelték őket. Tévez, Messi és Higuain rohamozta a kapujukat, akik nyilvánvalóvá tették, hogy itt gólokat akarnak rúgni, sokat. Ehhez képest Heinze szerezte meg a vezetés a sokat vitatott zseniális/mocskos csalók által kieszelt szabálytalan góllal. Ennyivel meg is úszták, mivel a hátralévő 84 percben egyik oldalon sem sikerült semmi. A következő körben a lehangoló teljesítményt nyújtó Görögország következett. Itt először gól- majd emberhátrányba kerültek, ezzel tulajdonképpen el is búcsúztak a további küzdelmektől. A vége 1-2 lett. A totális égést Dél-Korea ellen kerülhették el, ehhez Yakubu segíthette volna hozzá hazáját, ha nem hagyja ki a VB eddigi legnagyobb helyzetét. Ezt röviddel később büntetőből pótolta, de a győzelmet nem sikerült megszerezniük. Nigériától többet vártunk. Argentína ellen jól tartották magukat, de egyetlen pontjuk miatt a Jabulani értékelése jóindulattal sem lehet jobb 2-nél.
A VB 27. helyezettje: Nigéria 3 0 1 2 3-5 1
Jabulanométer: 25%
Úgy érzem jó napunk lesz ma. 16:00-tól indul a nagy rangadó. Az eddigi teljesítményt nézve a meccsnek csak egy győztese lehet, a németek. Mégis úgy érzem az angolok összekapják magukat és talán vmi értékelhetőt is látunk majd tőlük. Nagyok az elvárásaim a vébé eddigi legjobb meccsét várom az összecsapástól. Csak remélni tudom a tét, a presztízs nem öli meg a játékot és nem védik majd a megszerzett előnyt.
Személy szerint a németek mellett teszem le a voksom. A győztes meccseiken szépen játszottak, az angolok pedig ilyen játékkal nem érdemelnek továbbjutást. Másrészt a nyolc között ismét argentin-német lehetne, mint 4 éve. Van miért visszavágni. Paul jóvoltából már tudhatjuk melyik csapat megy tovább, már csak a gólok száma kérdéses. A mai nap sem telhet el nyereményjáték nélkül. A Guten Morgen Afrika! blog jóvoltából 2 jegy vár gazdára.
Este újabb latin derbi következik. Itt a mexikóiaknak van miért visszavágniuk, 4 éve megszorongatták a gauchokat és 2-1-el búcsúztak. Most sem lesznek képesek többre. Ügyes társaság, de Giovani kevés lesz. Messi centikre van a gólszerzéstől, ma betalálhat. Papírforma szerint ez a mérkőzés is egyesélyes, de az argentin védelem és Demichelis gondoskodhat róla, hogy ne így legyen. Na meg persze Maradona, aki kifejlesztette a vuvuzela más célokra való felhasználását is.
Jó szurkolást!
Ő is Argentínának szurkol!
Algéria Egyiptomot legyőzve jutott ki a VB-re, de a csoportot elnézve nem sokan reménykedhettek a továbbjutásban. Ennek megfelelően bemutatkozásként vereséget szenvedtek Szlovéniától, így már a harmadik hely megszerzése is bravúr lett volna. Hogy ne teljen el esemény nélkül az első meccs, a csereként beálló Gezzál gyorsan kiállíttatta magát. Sausi kapus unalmas perceiben pedig repülni tanult. Anglia ellen sem sok mindent csináltak, ennek ellenére pontot szereztek, ami kétségtelenül érdem, de inkább Capello tanítványait minősíti. Semmi nem sikerült amivel próbálkoztak, ez pedig tökéletesen megfelet Algériának. Az utolsó körben is jól tartották magukat egészen a hosszabbításig, de ennél többet az egész tornán nem akartak. Rúgott gól nélkül, egyetlen ponttal estek ki, így a Jabulani értékelése a tisztes helytállás ellenére sem lehet jobb mint 2.
A VB 28. helyezettje: Algéria 3 0 1 2 0-2 1
Jabulanométer: 23%
(merda=shit=szar)
Az egyenes kieséses szakaszba kerüléssel, nem csak 16 csapat búcsúzott és utazott haza, hanem azok igen dekoratív sunái is. Azért reménykedni lehet, hátha felvették más csapatok szereléseit utazás helyett. Aki megtalálja a hibát, szerkesztőségünkben átviheti a mester első kíváló minőségű másolt kazettás albumát.
Utolsó kommentek