Régi, mondjuk úgy, gyerekkori hagyományt porol most le ünnepélyes keretek között a Jabulani szerkesztősége. Először is végy néhány tizenévest és egy kockás - vagy ahogy egy matektanár mondaná: négyzetrácsos - füzetet! A játék a kövekezőképpen nézett ki: egyikük a teletext-ről (!) összeszedte a hétvégi fordulók érdekesebb meccseit, majd egy táblázatba mindenki beítra a saját tippjeit. A füzet bekerült az osztály egyik szekrényébe, majd hétfőn jött a pontozás. Lényegében ez lesz most is, persze a webkettőre optimalizálva.
Kis és nagy halak
2010.08.23. 23:59 :: ugyangabor
Az általunk nagyra becsült NST néhány napja befejezte működését, tragédiáról nincs azonban szó, csupán NépSTadion néven új helyre költöztek. A továbbiakban a Nemzeti Sport Online-on szakértenek, ami Thury Gábor és Verebes István ámokfutását látva mindenképpen ráfért "A" sportújságra, azt is mondhatnánk, ez a nyár sztárigazolása.
Az új külsőhöz persze tartalmi megújulás is dukál, a "tovább" után mindjárt fel is hívjuk a figyelmet, egy a magyar weben eddig egyedülálló lehetőségre, amely forradalmasítja a góltotóról kialakult és megkövesedett fogalmainkat.
Szólj hozzá!
Amihez még Jugoszláviának is két meccs kellett '97-ben
2010.08.21. 13:30 :: ugyangabor
A felkészülési időszakban nem mindig kapjuk fel a fejünket egy-egy szokatlan eredmény hallatán, a következő eset azonban a holland másodosztály aktuális fordulójában történt. A Sparta Rotterdam egy laza tizenkettest gurított az Almere City-nek, amiből Johan Voskamp egymaga nyolcat vállalt. Ha nem a szezon kezdetén járnánk, azt hihetnénk, hogy mifelénk is terjedőben van bundázás pofátlan - úgy is mondhatnánk, dél-amerikai - módja. Két forduló elteltével a csatár természetesen vezeti a góllövőlistát.
Videó a túloldalon!
Szólj hozzá!
Címkék: gólkirály sparta rotterdam johan voskamp
BL,EL - Play-offs
2010.08.16. 16:05 :: Nemirov
Elérkeztünk az utolsó állomáshoz, ahol már nem babra megy a játék és öldöklő csatát kell vívni a mézes bödönbe jutásért, ami a kiscsapatoknak maga a kánaán. Minden visszatért a megszokottakhoz, már nem szoríthatunk magyar csapatért az utolsó lépcsőn. A DVSC-Basel meccseken a papírforma érvényesült, pedig az első összecsapáson lett volna keresnivalója a lokinak ha.....
Szólj hozzá!
Címkék: győr el dvsc bl
Chicharito fejese
2010.08.14. 12:00 :: ugyangabor
A Community Shield bizonyos értelemben az egész európai klubidény kezdetét jelenti. Mivel mind a bajnokságot, mind az FA-kupát a Chelsea nyerte, felerősödtek azok a hangok, hogy le se kellene játszani a meccset. Egy olyan hagyományokkal rendelkező országban, mint Anglia, ez még feltételezésnek is komolytalan. Csak összehasonlításként: nálunk lefújták a Szuperkupát, de végül azért kellett mégis megrendezni, mert már szerepelt a Sport TV programjában. Nos a Videotonnal ellentétben a Manchester köszönte a lehetőséget és bezsebelte a szezon nulladik trófeáját. De most nem erről lesz szó, csupán egyetlen dologra hívjuk fel a figyelmet.
Szólj hozzá!
Címkék: chelsea manchester united premier league fejes community shield bojan krkic chicharito hernandez
Gondolatok az angol-magyarhoz
2010.08.12. 20:00 :: ugyangabor
Lejátszotta első - és egyetlen - felkészülési mérkőzését Egervári Sándor válogatottja. Komolyabb elemzésbe nem is bocsátkoznánk, mert felesleges. A csapat vereséget szenvedett, de a hollandok vébé-főpróbájával ellentétben, nem vallott szégyent. Sem lefelé, sem felfelé nem lógott ki senki, még a gólszerzésünk is megérdemelt (persze más szituációból jobb lett volna), de az ellenfél egy olyan egyéni teljesítménnyel jobb volt, amire nekünk is szükségünk lenne, ha mosoly vagy legyintés nélkül akarunk beszélni egy világversenyre történő kijutásról, legalább meccsenként egyre. Egy Gerában, egy Dzsudzsákban, vagy később akár egy Komanban is benne lehetnek ilyen villanások, de arra lenne szükség, hogy minden alkalommal legalább két-három játékos kimagaslót alkosson. Sajnos attól messze vagyunk, hogy elég legyen, ha mindenki hozza a közepes formáját. A svédeknél, a portugáloknál, vagy éppen az angoloknál elég lehet, nálunk sajnos még nem.
1 komment
Címkék: anglia magyarország gera zoltán erwin koeman egervári sándor
Erwin Koeman visszatér!
2010.08.11. 23:00 :: ugyangabor
Bár az MLSZ új vezetése mással képzelte el a folytatást, a Jabulani úgy értesült, hogy a frissen felállt szakmai stáb a továbbiakban is számít Erwin Koeman-ra, igaz némiképp módosított szerepkörben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Egervári Sándor azonnal bedoba a mély vízbe és csereként pályára is küldte a Wembley-ben. A szeptemberben kezdődő selejtezősorozat legnagyobb kérdése, hogyan fogják megérteni egymást a pályán a visszatérő Gera Zoltánnal.
Szólj hozzá!
Címkék: anglia magyarország erwin koeman fail
Jabulani tippjáték
2010.08.11. 22:00 :: ugyangabor
Régi, mondjuk úgy, gyerekkori hagyományt porol most le ünnepélyes keretek között a Jabulani szerkesztősége. Először is végy néhány tizenévest és egy kockás - vagy ahogy egy matektanár mondaná: négyzetrácsos - füzetet! A játék a kövekezőképpen nézett ki: egyikük a teletext-ről (!) összeszedte a hétvégi fordulók érdekesebb meccseit, majd egy táblázatba mindenki beítra a saját tippjeit. A füzet bekerült az osztály egyik szekrényébe, majd hétfőn jött a pontozás. Lényegében ez lesz most is, persze a webkettőre optimalizálva.
Szólj hozzá!
Apertura 1. forduló - Argentína
2010.08.11. 10:45 :: Nemirov
Elindult az argentin bajnokság az ottani kemény, tizenakárhányfokos télben. Első és legfontosabb megjegyzés, hogy a Sport Klub kapja be, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy levették a bajnokikat a műsorról és inkább a brazil pontvadászatot favorizálják.
A bajnokság elején mindenki az új igazolásokra kíváncsi, nos erről még véletlenül sem akarok szót ejteni, ugyanis ezt szinte lehetetlen követni. Rengeteg mozgás történik ilyenkor, sok tehetséges fiatal játékos költözik át Európába vagy éppen vált országon, kontinensen belül. Ugyanaz a helyzet, mint Brazíliában.
6 komment
Címkék: argentína uruguay apertura
Ha egy üzlet beindul...
2010.08.09. 06:00 :: ugyangabor
Nem, nem a Man City Florentino Pérez legszebb napjait megszégyenítő játékospolitikájáról lesz szó, amellyel szépen megtömte például a Lazio vagy a Valencia bankszámláját, ráadásul hol van még az átigazolási időszak vége!
Inkább újra elővesszük a Jabulani kedvenc fehérneműmodelljének kalandos történetét arról, hogyan kell a semmiből - bocsánat, egy 8/10-es alapanyagból és némi szilikonból - világhírre szert tenni (előzmények itt: 1,2,3).
Aki még nem unta meg Larissa Riquelmét, lapozzon!
Szólj hozzá!
Címkék: paraguay larissa riquelme
Jesus jólérzi magát Madridban
2010.08.02. 20:38 :: Nemirov
Gondolom mindenki olvasta már a hírt az NST blogon, miszerint a Manchester City arab, hangsúlyozom arab tulajdonosai leigazolják Jézust. Nos a hír nem igazán a helyes tényállást közli, mert Jézus nem a paradicsomban játszik, hanem a Real Madrid csapatát erősíti.
JC-33 nem igazol sehová
Szólj hozzá!
Címkék: real madrid primera division
Visszaszámláló - Spanyolország
2010.07.30. 18:00 :: ugyangabor
Mivel már hosszú hetek teltek el a johannesburgi éjszaka óta, Visszaszámláló rovatunkat Visszatekintőre átkeresztelve tegyünk pontot a Dél-Afrikában történtek végére! Idén először fordult elő, hogy a spanyolok a legnagyobb favoritként utaztak a világbajnokságra. A 2008-as EB-n esélyt sem adtak másnak, azóta pedig semmit nem gyengült a keret. a csapat gerincébe egyben maradt, sőt a padon is csak egyetlen jelentős változás történt: Del Bosque-ra bízták a munka irányítását, akihez a Realnal - jó madridi szokás szerint - annak ellenére nem nagyon ragaszkodtak, hogy hosszú idő után a legnagyobb sikereket érte el, amit azóta mégcsak megközelíteni sem tudtak.
Szólj hozzá!
Címkék: spanyolország visszaszámláló
BL,EL - 3.selejtezőkör
2010.07.27. 09:00 :: Nemirov
Szokás szerint először kezdjük a bajnokok ligájával. A debreceinek ha nehézkesen is, de sikerrel vették az első kanyart. A két meccs alatt azt lehetett érezni, amit már korábban is említettem, hogy ez a csapat a nyáron eddig gyengült. Egy sikeresebb európai szerepléshez, mondjuk egy európa liga csoportkörhöz több kell. Legalább 4-5 minőségi játékost kéne igazolni. Farkas Balázs személyében az első már meg is érkezett, de lehet túl későn. Ha jönnek is még mások már nincs annyi idő, hogy megfelelően beépüljenek a csapatba. Ez pedig a Basel ellen a biztos kieséshez vezet. Nagy a szakadék a két csapat között, állítom ezt még úgyis, hogy a Baselt sokszor túlértékeli az európai szaksajtó. A néhány évvel ezelőtti "szuper" csapat már a múlté, csakúgy, mint Debrecenben. Remélem a pályán lehet majd legkevésbé észrevenni a különbséget. Jómagam szinte kilátástalan helyzetben látom a lokit, 5% esélyt adok, de ne legyen igazam. A tovább mögött nézzük a 2.kör érdekesebb momentumait és előretekintünk a 3.kör eseményeire is.
Szólj hozzá!
Címkék: győr el dvsc bl meccsváró
Egy átlagos tizenhat éves
2010.07.22. 16:30 :: ugyangabor
A képeken Zahia Dehar látható, aki miatt Ribéry és Benzema most jó nagy szarban vannak. A hölgy egyébként valószínűleg élete végéig megél ebből a botrányból. Facebook profilja itt megtekinthető, lehet lájkolni.
Már épp elmúlt tizennyolc.
Szólj hozzá!
Címkék: ribery benzema zahia dehar
Visszaszámláló - Hollandia
2010.07.20. 23:59 :: ugyangabor
Vannak olyan népek a történelemben, melyek sokkal többet szívnak az átlagnál, ilyen például a lengyel vagy a magyar, de ugyanez megvan a sportban is. Ide sorolhatjuk a hollandokat, meg...öö...kiket is? Ja, persze, a magyarokat! De mivel ők (sikerek esetén: mi) mindig csak a következő világversenyen lesznek ott, most előbbiekről kell beszélnünk. Minden idők legszürkébb holland válogatottjáról már tettem említést, ezt az eredmények ismeretében is fenntartom.
Utolsó kommentek